Mézzel „erősíthet” az Országos Mentőszolgálat és két budapesti kórház

Szerző: Árki Noémi Kategória:

Egy nap barátok nélkül olyan, mint a bödön egy csepp méz nélkül” – Alan Alexander Milne, a Micimackó írójának mondata szemléletes módon kifejezi a május 6-i rendezvény üzenetét, melynek keretében az  Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoport, az Agrármarketing Centrum (AMC) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel (OMME) közösen 4000 üvegben 2.000 kilogramm mézet nyújtott át a harcvonalban dolgozó egészségügyi dolgozók számára, így segítve az immunrendszer megerősítését, valamint a szervezet ellenállóképességét.

Bross Péter, az OMME elnöke megköszönte 20 ezer hazai méhész nevében az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját, majd hangsúlyozta: a mézfogyasztás fontos szerepet játszik az immunrendszer erősítésében is. A termelői virágmézet 4 raklapon, egyenként 500 grammos kiszerelésben adták át az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, valamint a Szent László és Korányi Kórház egészségügyi dolgozóinak.

Révész Máriusz, az Akciócsoport vezetője kiemelte: „Magyarországnak nény hét alatt egy olyan életmódra kellett átállnia, amelyre az elmúlt 1000 évben nem volt példa – és működik az ország. Az emberek felismerték annak a jelentőségét, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Olyan társadalmi összefogás jött létre, melynek során szűkebb vagy tágabb környezetében mindenki a bajba jutott honfitársaink segítségére siet, illetve támogatja azokat, akik a járvány elleni védekezés első sorában teljesítenek szolgálatot.”

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője örömét fejezte ki, hogy ilyen módon járulhatnak hozzá a járvány elleni küzdelemhez és támogathatják a frontvonalban dolgozókat. Említette a méz egészségre gyakorolt hatásait, valamint hangsúlyozta: Magyarországon kiváló minőségű mézet állítanak elő a méhészek, amit évről évre bizonyítanak.

A segítség mindenképpen mézédes. Legyen szó autóról, gyümölcsléről, kerékpárról vagy akár csak néhány kedves szóval történő támogatásról is.” – mondta kollégái nevében Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki hozzátette, hogy a védekezéshez és a járvány leküzdéséhez szükséges feltételek rendelkezésre állnak. A lelkierőt pedig sokszor az ilyen vagy ehhez hasonló felajánlásokból nyerik. Köszönet értük!

Kategória: Híreink